Így lettem én a jó zsaru – na jó, a jimjams is besegített

Egy mátrai kirándulás, amikor egyszer sem hangzik el a “Mossatok kezet!” utált mondata. Pedig a gyerekek kutyasimogatás után ették a pitét! 

Így lettem én a jó zsaru – na jó, a jimjams is besegített

MOST AKKOR ÉN RONTOM EL A SZÓRAKOZÁST?

Szülőnek lenni sokszor hálátlan feladat, hiszen a rossz zsaru szerepét kell alakítani megannyiszor. Te rondítasz bele a játékba azzal, hogy „ideje lefeküdni”, az önfeledt szaladgálásba a „vedd fel a kardigánod”-dal, a víz felé rohanásba a „várjatok, a naptej!” figyelmeztetésével. Így cseppet sem volt meglepő, hogy mikor egy társasjátéknál a családi kirándulások csatakiáltásait kellett megalkotni, szúrós nyelvű tinilányom szerint az enyém a „Mossatok kezet!” lenne. Meglepni nem lepett meg, de mi tagadás, rosszul esett. Ilyen hárpia lennék? Hogy a tüske azért csak bennem maradt, a mátrai kiruccanás előtti pakolászás mutatta meg, amikor sanda szemmel méregettem a fütyörésző férjem csomagjait. Persze! Az ő pakkjában tollaslabda, foci, kártyacsomag….nálam meg kullancsriasztó, naptej, sebtapasz… nem igazság! És ráadásul mehetek a boltba is, a naptejben már alig lötyög valami, erről is én gondoskodjak, aztán mi a hála, ki vagyok kiáltva hivatásos szórakozásrontónak….

JÁTSSZUNK HIGIÉNIÁT!

Kissé méltatlankodó hangulatban battyogtam hát el a boltba, és dobáltam a bevásárlókosárba a kirándulás kellékeit, amikor megakadt a szemem a fertőtlenítő termékeken. De nemcsak megakadt, fel is csillant. Ez az! No, ezen a kiránduláson aztán csakazértse ejtem ki a számon a „Mossatok kezet!” felhánytorgatott mondatát! Egyszer sem! Mi több – jutott eszembe, ahogy észrevettem a különböző kiszereléseket – szórakozást gyártok a higiéniából. A JimJamsnek spray, kendő és kis tollszerű spray formájában is volt bőrfertőtlenítője, ezekkel hátha szívesebben elmókáznak, arról nem is beszélve, hogy a -gyanítom, sokszor csak alibiszerű- kézmosásnál jóval hatékonyabban pusztítja el a bacikat. Majd meglátjuk, ki itt a rossz zsaru! És kaján vigyorral állítottam haza, hiszen nálam lapult immár a kézmosás három mütyür alternatívája is.

GYEREKJÁTÉK A KÉZMOSÁS!

És bizony hogy igazam lett, de még mennyire! Magam sem gondoltam volna, de azt hiszem, ezennel lepipáltam férjuram csodahátizsákját, amiből mindig valami szuperség kerül elő – méghozzá egy egyszerű anyai retiküllel. Pedig már csaknem el is feledkeztem a fertőtlenítő apróságokról, úgy elvarázsoltak a mátrai hegyek, a nyíló virágok, a férjemmel felidézett nosztalgikus történetek. A lányainkat meg természetesen az állatok, szinte minden házból rohant a kerítéshez a kutyus, itt-ott cicák bukkantak elő és dörgölőztek a lábainkhoz. Az egyik kertben pedig nyuszik nyargalásztak – a lányok odáig voltak örömükben, olyannyira, hogy a kedves házigazda be is invitált bennünket egy kis állatsimogatásra. A mátrai emberek nem hiába híresek a vendégszeretetükről!

A kutya- és nyuszisimi után még egy tál forrón gőzölgő almás pitét is elénk pakolt a házinéni – és ez volt az a pillanat, amikor előkerülhettek a varázsmütyürjeim. Már épp szedtem össze a bátorságom, hogy még a fürdőszobájukba is beszemtelenkedjek, kézmosást kérve a sütizés előtt a gyerekeknek, mikor eszembe jutott, mik is lapulnak abban a hírhedt anyai retikülben. A lányok pedig imádták a kis fertőtlenítőket! Míg mi a házigazdákkal beszélgettünk, kipróbálták az összes kiszerelést, hol az egyik fújta a másiknak, hol a másik törölte, aztán mindketten lefertőtlenítették a szülők kezét is, kioktatva a használatukról és a tapasztaltabbak hangján közölve, hogy ne féljünk, nem lesz utána ragadós érzés. Tényleg nem volt, csak jóleső hűvösség a kezemen és melegség a szívemben. No meg a jó zsarunak járó kitüntetés, amit képzeletben feltűztem magamnak  – köszönöm, JimJams! Azt hiszem, szuper munkát végeztünk így együtt. 

A JimJams kézfertőtlenítőit csak ajánlani tudom:

JimJams JJ2012 Mini nedves kéztisztító kendő 10db/csomJimJams JJ2012 Mini nedves kéztisztító kendő 10db/csomAntibakteriális hatóanyagokat tartalmazó nedves törlőkendő a piszkos és ragacsos kezek gyors és hatékony tisztításához. 229 Ft KosárbaGyorsnézetJimJams Antibakteriális kéz- és bőrfertőtlenítő spray 10ml - penJimJams Antibakteriális kéz- és bőrfertőtlenítő spray 10ml - penVíz és szappan nélkül használható kézfertőtlenítő és bőrfertőtlenítő spray praktikus kis kiszerelésben. Azonnali védelmet biztosít a baktériumok és gombák ellen, valamint alkalmas a burkos vírusok (influenzavírus, koronavírus) fertőzőképességének megszüntetésére. A készítmény magas alkohol tartalma ellenére nem szárítja a bőrt, használata után a bőr nem ragad kellemes bőrérzet tapasztalható. Praktikus kiszerelésének köszönhetően, kimondottan ajánljuk kézi táskákba, autóba. Javasoljuk továbbá repülős utazásokhoz is. 399 Ft KosárbaGyorsnézetJimJams Antibakteriális kéz- és bőrfertőtlenítő spray 50mlJimJams Antibakteriális kéz- és bőrfertőtlenítő spray 50mlVíz és szappan nélkül használható kézfertőtlenítő és bőrfertőtlenítő spray, mely azonnali védelemet biztosít a baktériumok és gombák ellen, valamint alkalmas a burkos vírusok (influenzavírus, koronavírus) fertőzőképességének megszüntetésére. A készítmény magas alkohol tartalma ellenére nem szárítja a bőrt, használata után a bőr nem ragad, kellemes bőrérzet tapasztalható. Praktikus kiszerelésének köszönhetően, kiválóan használható otthonodban, munkahelyeden vagy akár autóban is. Javasoljuk továbbá repülős utazásokhoz is. 549 Ft KosárbaGyorsnézet