Ár
529 Ft
9 320 Ft
Márka
Célcsoport
Bőrtípus
Kiszerelés
Testfürdő Funkciók
Egészség Funkciók
Aromax
Megjelenés
Szűrő
Rendezés

Aromax

Rendezés
Megjelenés

Az aromaterápia újkori térhódítása – nyugat-európai és amerikai mintára – hazánkban a 90-es évek elején kezdődött. Bevezetésében és megismertetésében cégünk kiemelkedő szerepet vállalt. Az Aromax Zrt. elsődleges céljának a magas minőségi követelményeknek megfelelő illóolajok,zsíros olajok, aromaterápiás kozmetikumok, szaunaolajok, levegőillatosítók gyártását és forgalomba hozatalát tekintette. A célirányos fejlesztésnek köszönhetően választékuk folyamatosan bővült, mára már fürdőolajok, masszázsolajok, natúrkozmetikumok is szerepelnek kínálatukban. A wellness-gyógyászati ágazatban termékeikkel dolgozó szakemberekkel folyamatos kapcsolatot ápolnak. A vásárlói igények lehető legteljesebb mértékű kielégítése mellett az aromaterápia széles körben történő megismertetését és népszerűsítését is felvállalták.

Az aromaterápia témakörében mára az ismeretek széles tárházát érhetik el az érdeklődők. Termékeik a gyógynövény kis- és nagykereskedelmi üzletekben, áruházláncokban, drogériahálózatokban, gyógyszertárakban egyaránt megvásárolhatók. Kiváló minőségű termékeiknek és megbízható szolgáltatásaiknak köszönhetően több éve tartják vezető pozíciójukat a magyarországi aromaterápiás piacon. Minőség iránti elkötelezettségüknek köszönhetően elégedett vásárlóik igazolják, hogy náluk tényleg “természetes a minőség”.

AROMAX MINI DIFFÚZOR 1DBAROMAX MINI DIFFÚZOR 1DBSzínváltós aroma diffúzor, ami elemmel és USB csatlakozással is működtethető. Cseppentsen pár cseppet kedvenc illóolajából az aromakorongra és élvezze az illóolaj jótékony hatását és illatát akár az autójában is! 9 320 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Rózsa illóolaj 1 mlAromax Rózsa illóolaj 1 mlPárologtatásra, ellazulást elősegítő aromafürdő készítéséhez, arcborogatáshoz (zsíros, pattanásos bőrre), testápoló olaj készítéséhez. 7 800 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Cickafark olaj 2 mlAromax Cickafark olaj 2 mlGyulladások kezeléséhez ideális illóolaj. 3 920 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Geránium illóolaj 10 mlAromax Geránium illóolaj 10 mlA rózsamuskátli virágos-leveles hajtásaiból vízgőz- vagy gőzdesztillációval kinyert olaj antimikrobiális, rovarriasztó és enyhe nyugtató hatású. 3 810 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Gránátalma olaj 20 mlAromax Gránátalma olaj 20 mlAntioxidánsokban, fitoösztrogénekben és konjugált zsírsavakban gazdag olaj gyorsan beszívódik a bőrbe. 3 670 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Jojoba olaj 50 mlAromax Jojoba olaj 50 mlA Mexikóban és Észak-Amerikában honos sivatagi cserje magvaiból kinyert olaj. 3 670 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Ligetszépe olaj 20 mlAromax Ligetszépe olaj 20 mlA ligetszépe biotermesztésből származó magjaiból kinyert, esszenciális zsírsavakban rendkívül gazdag zsíros olaj használata elsősorban a kiszáradásra, kirepedezésre hajlamos, irritált bőr ápolására ajánlott. 3 670 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Kamilla illóolaj 2 mlAromax Kamilla illóolaj 2 mlAlkalmazásának legfontosabb területei: bőrgyulladások, bőrfekélyek, nehezen gyógyuló sebek, ekcéma, a szájüreg-, a garat- és az orrüreg gyulladásai, gyomor-és bélrendszeri fekélyek, aranyér, izom- és izületi gyulladások, valamint hüvelyfertőzések kezelése. 3 620 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Mentolkristály 25 gAromax Mentolkristály 25 gA mentolkristály intenzív, hűs, mentolos illatot áraszt, kellemesen frissíti, élénkíti a testet és a szellemet. Kiválóan alkalmazható tematikus szaunafelöntésekhez. 3 550 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAROMAX ŐSSEJT SZÉRUM HYALURONNAL 20MLAROMAX ŐSSEJT SZÉRUM HYALURONNAL 20MLA szérum olyan természetes összetevőket tartalmaz, mint a vörösáfonya őssejt, mely jótékony hatást gyakorol a napozás során, a bőrt érő UV-károsodások okozta bőröregedés tüneteire. Csökkenti a ráncokat és foltokat. 3 530 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Bergamott illóolaj 10 mlAromax Bergamott illóolaj 10 mlAromalámpás párologtás, nyugtató hatású testápoló masszázsolajok, fürdő- és szaunakészítmények formájában alkalmazható. 3 500 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Tömjén illóolaj 2 mlAromax Tömjén illóolaj 2 mlA tömjénolaj egyik legismertebb felhasználása az elmélyült gondolkodás, a meditáció valamint az ellazulás elősegítése. 3 420 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Légzéskönnyítő szaunaolaj 50 mlAromax Légzéskönnyítő szaunaolaj 50 mlA citromolaj szinte nélkülözhetetlen a különböző helyiségek légterének fertőtlenítésében, amit főként járványos időszakokban érdemes használni. 3 380 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Argánolaj 20 mlAromax Argánolaj 20 mlSegít pótolni az elvesztett nedvességet, visszaadja a bőr és a haj egészséges fényét, intenzív ápolást biztosít. 3 180 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Csipkebogyó olaj 20 mlAromax Csipkebogyó olaj 20 mlHalványítja a szem- és szájkörnyéken megjelenő korai ráncokat. 3 180 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Egzotikus masszázsolaj 25  mlAromax Egzotikus masszázsolaj 25 mlA természetes eredetű masszázsolaj segít abban, hogy átadjuk magunkat a masszázs élvezetének. 3 060 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Érzéki-Simogató masszázsolaj 250 mlAromax Érzéki-Simogató masszázsolaj 250 mlTermészetes eredetű édesnarancs, ilang-ilang és petitgrain illóolajat, kíméletes eljárással kinyert Bourbon-vanília kivonatot, valamint napraforgó- és földimogyoróolajat és természetes antioxidánst tartalmazó testápoló masszázsolaj. 3 060 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAROMAX NK RICINUSOLAJOS HAJPAKOLÁS 100MLAROMAX NK RICINUSOLAJOS HAJPAKOLÁS 100MLAz Aromax Ricinusolajos Hajpakolás argánolajjal kondicionálja a hajat és a fejbőrt. A benne található argánolajnak köszönhetően segít pótolni az elvesztett nedvességet, visszaadja a bőr és a haj egészséges fényét, intenzív ápolást biztosít. 3 060 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Relaxa masszázsolaj 250 mlAromax Relaxa masszázsolaj 250 mlTermészetes eredetű mandarin és levendula illóolajat tartalmazó testápoló masszázsolaj. 3 060 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Nyugat-Indiai Szantálfa olaj 10 mlAromax Nyugat-Indiai Szantálfa olaj 10 mlParfümök összetevőjeként használatos olaj. 2 810 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Tápláló olaj 50 mlAromax Tápláló olaj 50 mlTápláló olaj érett bőrre. 2 690 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Relaxáló olaj 50 mlAromax Relaxáló olaj 50 mlAz illóolajat és az illóolajat tartalmazó készítményeket álmatlanság, szorongás, fokozott izgatottság megszüntetésére aromalámpás párologtatás, nyugtató hatású testápoló masszázsolajok, fürdő- és szaunakészítmények formájában alkalmazzák. 2 670 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Citromfű illóolaj 5 mlAromax Citromfű illóolaj 5 mlFontosabb alkalmazási területei: alvászavarok, szorongás, idegesség, a menstruáció előtti napokban jelentkező fejfájás, ideges eredetű gyomor- és szívpanaszok, Herpes-vírusok okozta szájsebek. 2 580 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Gyömbér illóolaj 5 mlAromax Gyömbér illóolaj 5 mlJavasolt alkalmazás: párologtatásra, aromafürdő, bőrfrissítő bedörzsölő olaj, valamint testápoló olaj készítésére. 2 510 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Pacsuli illóolaj 10 mlAromax Pacsuli illóolaj 10 mlSzorongás és depresszió, bőrbántalmak, érgyulladások, valamint bélfertőzések kezelésére használják. 2 510 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Pálmarózsa illóolaj 10 mlAromax Pálmarózsa illóolaj 10 mlA pálmarózsa illóolajat belsőleg emésztésjavító, bél- és húgyúti fertőtlenítő összetételekben használják. 2 510 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Antibakteria Citrom + Fahéj + Szegfűszeg spray 20 mlAromax Antibakteria Citrom + Fahéj + Szegfűszeg spray 20 mlElsősorban gyerekszobák levegőjének frissítésére, tisztítására ajánljuk a megfázásos, téli időszakban. 2 440 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Antibakteria India Citromfű + Borsmenta + Szegfűszeg spray 20 mlAromax Antibakteria India Citromfű + Borsmenta + Szegfűszeg spray 20 mlElsősorban munkahelyek, dolgozószobák levegőjének frissítésére ajánljuk a megfázásos, téli időszakban, de szúnyogriasztó hatású összetevőinek köszönhetően nyáron is használható. 2 440 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Avokadó olaj 50 mlAromax Avokadó olaj 50 mlAz avokádóolaj bőrtápláló, a bőr szárazságát enyhítő, a bőr nedvességmegőrző képességét fokozó hatású. 2 440 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Búzacsíraolaj 50 mlAromax Búzacsíraolaj 50 mlA búzacsíraolaj kiváló bőrápoló, bőrtápláló és a sebek gyógyulását elősegítő hatású olaj. 2 440 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Körömvirág olaj 50 mlAromax Körömvirág olaj 50 mlA kerti körömvirág virágzatából napraforgóolajjal készült olajos kivonat. 2 440 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Mandula olaj 50 mlAromax Mandula olaj 50 mlA mandula magjából kinyert olaj használata bőrápoló- és masszázsolajként minden bőrtípusra ajánlott. 2 440 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Sárgabarackmag olaj 50 mlAromax Sárgabarackmag olaj 50 mlA bőr korai öregedési tüneteinek megelőzésére. 2 440 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Szőlőmag olaj 50 mlAromax Szőlőmag olaj 50 mlAz olaj könnyű szerkezetű, jól felszívódik a bőrbe ezáltal nem hagy zsíros érzetet. 2 440 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Majoranna illóolaj 5 mlAromax Majoranna illóolaj 5 mlA majoranna illóolajat belsőleg emésztésjavító összetételekben, külsőleg keringésfokozó, enyhe fájdalomcsillapító hatású masszázsolajokban használják. 2 310 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAkcióAromax Antibakteria Eukaliptusz + Borsmenta + Kakukkfű spray 20 mlAromax Antibakteria Eukaliptusz + Borsmenta + Kakukkfű spray 20 mlHasználatát elsősorban a megfázásos, téli időszakban, de füstös, nehezen szellőztethető helyiségek levegőjének frissítésére az év bármely szakában ajánljuk. RRP: 2 440 Ft 2 190 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Ciprus iIllóolaj 10 mlAromax Ciprus iIllóolaj 10 mlA ciprusolajat légúti és mozgásszervi panaszok, illetve perifériális vérkeringési zavarok kezelésében használatos. 2 150 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Kámfor illóolaj 10 mlAromax Kámfor illóolaj 10 mlAlkalmazásának egyik, kiemelt területeként a bőr és a bőralatti szövetek keringésének fokozása, illetve a mozgásszervi megbetegedések kezelése említhető meg. 2 150 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAkcióAromax Fodormenta illóolaj 10 mlAromax Fodormenta illóolaj 10 mlAz illóolaj elsősorban emésztésjavító és szájápolókészítmények összetevőjeként, de cellulit elleni készítmények egyik hatóanyagaként is alkalmazható. RRP: 2 320 Ft 2 090 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Köröm-Lábápoló ecsetelő 10 mlAromax Köröm-Lábápoló ecsetelő 10 mlGyulladáscsökkentő, antibakteriális és gombaölő hatású ecsetelő. 2 070 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Borsosmenta illóolaj10 mlAromax Borsosmenta illóolaj10 mlAlkalmazásának egyik legfontosabb területe a különböző emésztőrendszeri megbetegedések. 2 020 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Jázmin illóolaj 10 mlAromax Jázmin illóolaj 10 mlFelhasználása masszázs- és fürdőolajok, légtérfrissítők, aromalámpás párologtatás formájában javasolt. 2 020 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Keverék Légúttisztító illóolaj 10 mlAromax Keverék Légúttisztító illóolaj 10 mlBelélegezve a légutakban kellemes, friss érzetet kelt, a légutakat átjárhatóbbá, a légzést könnyebbé teszi. 2 020 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Légzéskönnyítő szaunaolaj 10 mlAromax Légzéskönnyítő szaunaolaj 10 mlA citromolaj szinte nélkülözhetetlen a különböző helyiségek légterének fertőtlenítésében, amit főként járványos időszakokban érdemes használni. 2 020 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Szegfűszeg olaj 10 mlAromax Szegfűszeg olaj 10 mlA szegfűszegolaj alkalmazásának legfontosabb területei a légúti megbetegedések, a szájüregi gyulladások, hasmenéssel járó bélfertőzések és húgyúti fertőzések, valamint reumás eredetű panaszok és bőrbántalmak. 2 020 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Muskotályzsálya illóolaj 10 mlAromax Muskotályzsálya illóolaj 10 mlA balzsamból vagy illóolajból alkohollal készült kivonatot szájüregi gyulladások és fekélyek kezelésérehasználják, részben ecsetelő, részben öblögetőszerként. 2 010 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Bazsalikom illóolaj 10 mlAromax Bazsalikom illóolaj 10 mlJavasolt alkalmazás: párologtatásra, aromafürdő készítéséhez. 1 900 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Mirha illoólaj 2 mlAromax Mirha illoólaj 2 mlA balzsamból vagy illóolajból alkohollal készült kivonatot szájüregi gyulladások és fekélyek kezelésérehasználják, részben ecsetelő, részben öblögetőszerként. 1 850 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Kakukkfű illóolaj 10 mlAromax Kakukkfű illóolaj 10 mlA kakukkfűolaj alkalmazásának főbb területei: különböző eredetű légúti-, bőr- és húgyúti fertőzések; köhögéssel járó krónikus légzőszervi bántalmak, szájüregi gyulladások, emésztőrendszeri panaszok, valamint a mozgásszervek gyulladással és fájdalommal járó megbetegedései. 1 830 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax  Rozmaring illóolaj 10 mlAromax Rozmaring illóolaj 10 mlBelsőleg, orvosi javaslatra főként epebántalmak és emésztési zavarok kezelésére alkalmas összetételek, illetve különböző roboráló hatású szeszes kivonatok alkotórészeként használják. 1 830 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Jéglevél szaunaolaj 20 mlAromax Jéglevél szaunaolaj 20 mlJótékonyan hat a feszültséggel teli mindennapokban, stresszes életmód esetén. 1 810 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Szaunaolaj Friss Hajnal 20 mlAromax Szaunaolaj Friss Hajnal 20 mlAz illóolaj főbb hatásaiként a fertőtlenítő, antimikrobiális, nyugtató, valamint a bőr alatti szövetek vérellátását és nyirokkeringését elősegítő hatásokat lehet megemlíteni. 1 810 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Ánizs illóolaj 10 mlAromax Ánizs illóolaj 10 mlSokrétűen felhasználható gyógyhatású illóolaj. 1 780 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Orvosizsálya illóolaj 5 mlAromax Orvosizsálya illóolaj 5 mlAz illóolajat külsőleg légutak hurutos állapota, homlok- és arcüreg gyulladás, fogínygyulladás, fogágybetegség és rossz szájszag, valamint izületi- és izomfájdalmak kezelésére használják bedörzsölőszerek, masszázs- és fürdőolajok, illetve szájápoló készítmények alkotórészeként. 1 780 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Boróka illóolaj 10 mlAromax Boróka illóolaj 10 mlLeggyakrabban különböző eredetű krónikus mozgásszervi megbetegedésekkezelésre használják bedörzsölőszerek, pakolások, valamint masszázs- és fürdőolajok alkotórészeként. 1 650 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Cédrus illóolaj 10 mlAromax Cédrus illóolaj 10 mlJavasolt alkalmazás: párologtatásra, bedőrzsölő készítésére a fejbőr és a haj ápolására, frissítő aromafürdő készítéséhez. 1 650 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Lavandin illóolaj 10 mlAromax Lavandin illóolaj 10 mlPárologtatásra, ellazulást elősegítő aromafürdő és testápoló olaj készítéséhez. 1 650 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Mandarin illóolaj 10 mlAromax Mandarin illóolaj 10 mlA terméshéjból kinyert olajat feszültség és idegesség okozta álmatlanság, szorongás, illetve fokozott izgatottság megszüntetésére aromalámpás párologtás, nyugtató hatású testápoló masszázsolajok, fürdő- és szaunakészítmények formájában alkalmazzák. 1 650 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Natúrkozmetika Mellápoló olaj 20 mlAromax Natúrkozmetika Mellápoló olaj 20 mlRendszeres használata segít a mell és a dekoltázs feszességének, rugalmasságának megőrzésében. 1 580 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Narancsbőr Kezelésre masszázsolaj 50 mlAromax Narancsbőr Kezelésre masszázsolaj 50 mlRendszeres használata segít a bőr feszességének, rugalmasságának megőrzésében, illetve helyreállításában, így kiválóan alkalmazható narancsbőr kezelésére, valamint súlyvesztést, terhességet követően a bőr ápolására. 1 520 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Pattanáskezelő ecsetelő 10 mlAromax Pattanáskezelő ecsetelő 10 mlAz Aromax Pattanáskezelő ecsetelő helyileg alkalmazható ecsetelőszer a pattanások és azok közvetlen környékének kezelésére. 1 500 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Citrom illóolaj 10 mlAromax Citrom illóolaj 10 mlA citromolaj szinte nélkülözhetetlen a különböző helyiségek légterének fertőtlenítésében, amit főként járványos időszakokban érdemes használni. 1 460 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Citromos Eukaliptusz illóolaj 10 mlAromax Citromos Eukaliptusz illóolaj 10 mlA citromos eukaliptusz olajt az említett hatásai miattlégúti- és mozgásszervi panaszok, bőrfertőzések kezelésére, valmint szúnyogok és más rovarok távoltartására alkalmas készítmények összetevőjeként használják fel. 1 460 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Édesnarancs illóolaj 10 mlAromax Édesnarancs illóolaj 10 mlAz illóolaj aromafürdő, inhaláció, masszázs- és fürdőolajok, valamint aromalámpás párologtatás formájában légtér fertőtlenítésre és frissítésre alkalmas. 1 460 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Erdeifenyő illóolaj 10 mlAromax Erdeifenyő illóolaj 10 mlGyakori alkotórészei a különféle légúti megbetegedések kezelésére ajánlott orr- és légzéskönnyítő mellkasi kenőcsöknek, inhaláló szereknek, valamint a különböző eredetű izom- és idegfájdalmak esetén ajánlott. 1 460 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Fahéj illóolaj 10 mlAromax Fahéj illóolaj 10 mlA fahéjolaj alkalmazásának legfontosabb területei a hűléses megbetegedések, légúti fertőzések és szájüregi gyulladások, melyeknél megfázás elleni cseppek és szájüregi öblögetők, valamint inhalálószerek alkotórészeként kerül felhasználásra. 1 460 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Grapefruit illóolaj 10 mlAromax Grapefruit illóolaj 10 mlA grapefruitolajat szorongások oldására és a meghűlések okozta kellemetlen tünetek enyhítésére lehet használni aromalámpák vizébe cseppentve vagy levegőbe porlasztva, illetve a légzés könnyítését célzó inhaláló keverékek alkotórészeként. 1 460 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Indiai Citromfű illóolaj 10 mlAromax Indiai Citromfű illóolaj 10 mlAz illóolaj használatát belsőleg elsősorban a gyomor- és bélrendszert érintő bakteriális fertőzések és bélgyulladások esetén javasolt. 1 460 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Kubebabors illóolaj 10 mlAromax Kubebabors illóolaj 10 mlLégúti fertőzések idején is ajánlatos párologtatásra és inhalálószerek alkotórészeként használni a kubebaolajat, mert fontosabb alkotórészei fertőtlenítő és antimikrobiális hatással is rendelkeznek. 1 460 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Levendula illóolaj 10 mlAromax Levendula illóolaj 10 mlAlkalmazásának egyik kiemelt fontosságú területe az alvászavarok, szorongás és az idegesség kezelése, melyeknél aromalámpából elpárologtatva, vagy alvópárnák, masszázs- és fürdőolajok, illetve fürdősók alkotórészeként kerülhet felhasználásra. 1 460 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Narancs illóolaj 10 mlAromax Narancs illóolaj 10 mlA narancs illóolajat a narancsfélék családjába (Rutaceae) tartozó, Kínában őshonos, örökzöld narancsfa (Citrus aurantium) gyümölcsének külső terméshéjából nyerik ki hidegen sajtolással, majd ezt követő szűréssel és centrifugálással, kb. 1 százalék mennyiségben. 1 460 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Citronella illóolaj 10 mlAromax Citronella illóolaj 10 mlJavasolt alkalmazás: párologtatásra-elveszi a kellemetlen szagokat, aromafürdő készítéséhez, rovarcsípés okozta bőrpír ápolására. 1 330 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Makadámdió olaj 50 mlAromax Makadámdió olaj 50 mlA makadámdió csonthéjtól megszabadított, zsíros olajban rendkívül gazdag terméséből előállított olaj, mely sajátos összetételének köszönhető. 1 330 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax  Koriander illóolaj 10 mlAromax Koriander illóolaj 10 mlJavasolt alkalmazás: párologtatásra, bedörzsölő olaj készítéséhez. 1 320 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAkcióAromax Eukaliptusz illóolaj 10 mlAromax Eukaliptusz illóolaj 10 mlElsősorban légzőszervi betegségek esetén használják. RRP: 1 460 Ft 1 290 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!GyorsnézetAromax Édeskömény illóolaj 10 mlAromax Édeskömény illóolaj 10 mlAz édeskömény (Foeniculum vulgare) érett, szárított és összezúzott terméseiből vízgőz- vagy gőzdesztillációval kinyert olaj nyákoldó, köptető, szélhajtó, görcsoldó, antimikrobiális, gyulladáscsökkentő és az ösztrogén hormonéhoz hasonló hatású. 530 Ft Értesítést kérek ha a termék újra elérhető!Gyorsnézet
Beauty Blog
További hírek
Fehérje - a fejlődés kulcsa

Ha te is azok közé tartozol, akik mindig belekezdenek a fogyás ördögi körébe, akkor ne csüggedj, JÓ HÍRÜNK VAN SZÁMODRA!  

Így maradsz egészséges ebben a nehéz időszakban!

Járványok, vírusok, bacik mindig is voltak mindig is lesznek. Ezzel semmi újat nem mondunk, de érdemes tovább olvasni cikkünket. Megpróbáltunk összeválogatni, már bevált praktikákat, termékeket, hátha megkönnyíthetjük a mindennapokat!

A nagy ajándék körkép! Megoldjuk helyetted!

Vészesen közelednek az ünnepek, és bizony erre hajlamosak vagyunk rástresszelni, főleg ha ajándékozásról van szó. A beauty.hu csapatával összefogtunk, és górcső alá vettük a nemeket, korosztályokat, anyukákat, apukákat, barátnőket, barátokat, hogy vajon milyen ajándék lenne a legideálisabb az adott illetőnek.

Vajon tényleg hatásosak a fogyasztó-kapszulák? Most eláruljuk, mit tapasztalt kolléganőnk!

Ki ne álmodozna arról, hogy éhezés, órákig tartó edzések és önsanyargatás nélkül szabadulhasson meg a felesleges kilóktól? A legtöbb fogyást támogató, étrend-kiegészítő kapszula ezt ígéri: de vajon tényleg működnek vagy csak jól hangzó ámításról van szó? Mi is kíváncsiak voltunk rá, egy kolléganőnk pedig bevállalta: belekezd egy 3 hónapos kúrába, hogy saját maga derítse ki az igazságot! A kúra végezetével beszámolt eredményeiről.

A TOP 3 hajformázó, amit nem hagyhatsz ott a webshopunkban!

Akár egyenes tincseidből szeretnél romantikus hullámokat varázsolni, akár néha kezelhetetlennek tűnő göndör fürtjeidet tennéd elegáns egyenessé, a hajformázás sosem egyszerű feladat. Nőként mindig vágyunk a változásra, az elfoglalt életvitelünkbe és a rohanós reggelekbe mégis nehezen fér bele az órákig tartó bíbelődés. Éppen ezért most összeszedtük a három legnagyobb kedvenc praktikus hajformázót, amik gyerekjátékká teszik a készülődést!

5 tipp, ami azonnal segít bevonzani az ideális partnert!

Mi sem vitatkozunk azzal, hogy a szépség belülről fakad, és a külsőségek mit sem érnek belső értékek nélkül, mégis vannak napok, amikor egyszerűen csak szeretnénk azt érezni, hogy a legjobb formánkat hozzuk. Ezekre az alkalmakra pedig léteznek tudományosan alátámasztott módszerek, melyekkel azonnal vonzóbb lehetsz – ha pedig jól érzed magad a bőrödben, akkor az bizony az ellenkező nemnek is hamar feltűnik. Kövesd ezt az 5 tuti tippet és Te is meglepődsz majd, milyen könnyen levadászod a kiszemeltedet!

Ezek a legcsábítóbb illatok, amik garantáltan a Te kedvedet is meghozzák az őszhöz!

Bár egyetértünk azzal, hogy nem mindenben kell az aktuális szezonhoz alkalmazkodni – ha éppen mélyvörös rúzsra vagy körmökre vágysz nyáron, miért várnád meg a telet, - azzal nehéz vitatkozni, hogy a parfümöknek bizony megvan a szezonalitásuk. Ha ragaszkodsz is a megszokott, védjegy illataidhoz, nem árt legalább egy melegebb és egy hűvösebb időre valót tartanod a polcodon. Most azokat a kedvenc, igazi őszi illatokat gyűjtöttük össze, amik garantáltan Téged is izgatottá tesznek majd a pulcsis, sütőtök-fűszeres lattés szezont várva még akkor is, ha eddig szomorkodtál a nyár vége miatt!